 |
 |
 |

Veterán 2001/6
Kezdet
A DuPont vállalatot 1802-ben E. I. du Pont francia kémikus alapította. Akkoriban a cég profilja a lőporgyártás volt, majd 1811-re Amerika legnagyobb lőporgyártójává nőtte ki magát.
1904-től megjelentek a termékpalettán egyéb, nem robbanóanyag bázisú termékek is.
 
Múlt
1923-as évben a legsikeresebb autók tömeggyártásához már hozzátartozott a futószalag. Volt azonban a szériagyártásnak egy gyenge pontja: az akkoriban használatos autófestékek száradása szó szerint napokat vett igénybe, ami visszafogta a termelést. A megoldást és egyben a DuPont autóipari sikertörténetének kezdetét az új, gyorsan száradó DUCO festékek jelentették. Ettől kezdve a szerelőszalagok valóban futószalagok lettek. Így indult a DuPont a szériafényezésben. Ma már a világ legnagyobb autó javítófesték ellátója és negyedik legnagyobb festékgyártója. A DuPont autófestékek autóipari divíziójának hivatalos magalakulásától, 1988-tól a DuPont festékipari ágazata európai részvétele folyamatosan növekedett, ma már elmondhatjuk, hogy vezető helyen áll az európai autógyárak beszállítói között.
 
Jelen
1999-ben a DuPont európai kivásárlásba kezdett, melynek eredménye képpen megvásárolta a Herberts festékgyár Standox és Spies-Hecker márkanevű autófestékeit. E hármas látja el a DuPont konszern autóipari megjelenítését Európában, Ázsiában és Afrikában DuPont Performance Coatings néven (DPC). A DPC 30%-os piaci részesedésével vezető pozíciót tölt be az autófesték gyártásban.
A DuPont autófesték divízióját Magyarországon kizárólagos importőrként a Duplakk Kft (Budapest, Zay u. 24.) képviseli.
 
Termékek
A DuPont autófestékek meghatározó résztvevői a világ autófesték felhasználásának úgy autógyári, mint javítóipari szinten. E két felhasználói vonal tartalmilag és technológiailag markánsan eltér egymástól, bázisuk mégis rokon eredetű. Így például egy autógyári technológia alkalmazása elképzelhetetlen annak tökéletes javítástechnológiájának létrehozása nélkül.
Az autójavító ipar különleges igényeket támasztó iparág. A javítófényezés célja - az észrevétlen javításon keresztül - az elégedett vásárlói szint elérése. Sok év kutatás-fejlesztés és hihetetlen fáradozás, befektetés jellemzi az autójavító festékek piaci részvételét világszerte.
A DuPont vállalat egyedülálló jellemzőkkel rendelkező autójavító festékcsaládokat dobott piacra a keverőgépes rendszerek megteremtésének hőskorában. Ez a CENTARI-nak nevezett szisztéma, úgynevezett tömény pigmentes kivitelű festék. Legyen a kívánt festék haszonjármű, egykomponensű, kétkomponensű vagy lakkozott kivitelű, a keverőszínek minden esetben ugyanazok. A kevert festékek a hozzáadott úgynevezett binderek segítségével válnak specifikált termékké. Így e rendszert a hihetetlen alacsony szinten tartható raktárkészlet jellemzi. A DuPont vállalat időben felismerte a környezetvédelem fontosságát is, ezért az előbb említett festékcsaládokon belül olyan környezetbarát kiviteleket fejlesztett ki, melyek a világ legszigorúbb környezetvédelmével rendelkező országaiban is megállják a helyüket.
Ilyen a CENTARI 5035-ös akryl és a CENTARI 6000 kétrétegű festékcsalád is.
A környezetvédelem csúcsa a vizes alapú autó javítófesték, amely CROMAX néven hódítja a vásárlókat Európa szerte.
A CENTARI fantázianevű DuPont autójavító festékek hihetetlen precíz színdokumentációval azonosíthatók javításkor. A színkártyák úgynevezett "kézzel fújt" kivitelűek, melyek a konkurenciával erősített piacon a legjobb eredményt adják a DuPont rendszer használóinak. A tökéletes színazonosság, valamint a minden cél elérésére alkalmas technológia a kulcs a kifogástalan javítás megteremtéséhez. Ezen felül, mint ahogy ezt egy világvezető márkának tennie kell, a DuPont is fokozott figyelmet fordít a technológiai tudás átadására tréningek formájában.
A tökéletes javítástechnológia arról ismert, hogy ugyanúgy alkalmas egy vadonatúj alumínium karosszériás gépkocsi javítására, mint egy veterán jármű korhű színű, korszerű időtálló kivitelű restaurálására.
Természetes, hogy mint minden profi autójavító festéket gyártó cég a DuPont is a profi műhelyek számára telepített technológiákban látja a javítás jövőjét, ám a rendszer nagyfokú univerzális mivolta révén, Magyarországon e termékek kereskedelmi forgalomban is kaphatók. Ez jó hír lehet a veterán járművek szerelmeseinek, mert nem csak a hihetetlen pontos színazonossághoz és a korszerű anyagokhoz kerülhetnek közelebb, de kismennyiségű - ám igényes - felhasználásuknak megfelelően akár spray kivitelű javítófestékhez is juthatnak.
Következő írásunkban technológiai közelítést teszünk a különböző javítási fokozatok DuPont anyagaira vonatkozóan, melynek a veterán járművek és a tökéletes javítás elkötelezettei nagy hasznát vehetik.
 
|
 |








 |
 |
 |